Projektleírás

Pályázat címe: KözösségÉpítő Kecskemét

Azonosító szám: TOP-7.1.1-16-2017-00112

Kedvezményezett: Városi Szociális Közalapítvány

Támogatási összeg: 112.500.000 Ft

Támogatási intenzitás: 100 %

Támogatási alap: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA)

Megvalósítási időszak: 2017.12.01-2023.06.30.

A KözösségÉpítő Kecskemét Helyi Közösséget 2016-ban 13 alapító szervezet hozta létre azzal a céllal, hogy a Helyi Akciócsoport konzorciumi formában vegyen részt a közösségvezérelt helyi fejlesztések (community-led local development; továbbiakban CLLD) tervezésében és megvalósításában. A projektek megvalósításával olyan közösségeket sikerült kialakítani, amelyekben a kulturális programok, a szemléletformáló, ismeretátadó programok, az önkéntesség, a generációkat összefogó programok, az önsegítő és környezettudatos csoportok kiemelkedő helyet foglalnak el. A „KözösségÉpítő Kecskemét" című, TOP-7.1.1-16-2017-00112 azonosítószámú kecskeméti CLLD-program 2017 decemberében indulhatott el. A konzorcium a Városi Szociális Közalapítvány vezetésével 750 millió forintnak megfelelő forrás felhasználását tervezhette meg, amelyből 500 millió forintot az Európai Regionális Fejlesztési Alap, 250 millió forintot pedig az Európai Szociális Alap biztosított. A vissza nem térítendő támogatásból a helyi projektek megvalósítására 637,5 millió forint pályázati forrás állt rendelkezésre. A KözösségÉpítő Kecskemét Helyi Közösség az európai uniós források felhasználására 5 pályázatot hirdetett meg a 2019-es és a 2020-as években. A rendelkezésre álló ERFA-forrásból korszerűsödött és bővült a hunyadivárosi és a széchenyivárosi közösségi ház, Kósafaluban létesült egy új játszótér, mindemellett közösségi térként újult meg a széchenyivárosi közösségi házzal szomszédos zöldterület. A CLLD-program keretében 25 helyi civil szervezet valósította meg közösségfejlesztő projektjét összesen 250 millió forint ESZA-forrás felhasználásával. A támogatott civil szervezetek 2020 októbere és 2021 márciusa között kezdhették meg szakmai programjaikat. A közösségépítő civil tevékenységek 2023. március 31-ig zajlottak Kecskeméten. A szervezetek a CLLD-programban 2020-2023 években összesen 366 program több mint 800 közösségfejlesztő eseményét rendezték meg. A CLLD-program rendezvényeinek látogatottsága az évek során elérte és meghaladta a 10 ezer főt. A Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiában meghatározott célokat a CLLD-program a vállalt határidőre, 2023. június 30-ig elérte a sikeresen megvalósított 28 projekttel. Felújításra került 794 m2 városi területen épített középület, 6195 m2 nyitott tér és megtörtént összesen 366 közösségfejlesztő program. A közösségi szinten irányított városi, helyi fejlesztések Kecskemét egész lakosságát érintették.