EPTK A GYAKORLATBAN FÓRUM
Nagy érdeklődés kísérte 2020. március 4-én a Széchenyi Programirodában a „Széchenyi 2020 - EPTK a gyakorlatban fórum" című szakmai rendezvényt, melyre a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. azokat a civil szervezeteket hívta meg, akik sikeresen teljesítették a KözösségÉpítő Kecskemét Helyi Közösségnél a CLLD pályázat első fordulóját.
A résztvevőket Lévai Zoltán térségi igazgatóhelyettes köszöntötte, majd a támogatási kérelem feltöltésének tudnivalóiról Gáspárné Hasznosi Krisztina és Rasztik Péter SZPI tanácsadók tartottak előadást.
Az on-line felülethasználat bemutatását követően a szakértők gyakorlati tapasztalataikat osztották meg a jelenlévőkkel, minden EPTK regisztrációval és kérelemfeltöltéssel kapcsolatos kérdésre választ adtak.
A szervezők sikeresnek és eredményesnek minősítették a fórumot, és kiemelték, hogy rendkívül örültek a nagy számú érdeklődőnek.
Az SZPI tanácsadói a rendezvény zárásaként további segítségüket is felajánlották a CLLD programban résztvevő civil szervezet számára: mind a támogatási kérelemfeltöltés, mind az azt követő projektmegvalósítási időszakban.